Bevezető
Tarliman gyorsan halad déli és keleti irányban, talán túlságosan is gyorsan. Jobban örültem volna egy Kratas-i úti beszámolónak.
-Merrox
Hát lehet őt hibáztatni azért, mert elkerülte azt a szörnyű helyet? Ha én lettem volna a helyében, én is így döntöttem volna.
-Jerriv Forrim
Anghali G’hosteren Dinganni nyelven ’Széllel Mozgó Gyűlekezőhely’-et jelent. Ha nem akarod, hogy Dinganni társaid jókat derüljenek rajtad, az aposztrófnál tarts egy kis szünetet, és a G és H hangot határozottan külön ejtsd ki. A név első része pedig Ang-hali, és nem pedig An-ghali. Ha Anghaliként mondod, nem fognak megverni érte, de elkönyvelnek, mint kívülállót.
A város eredetéről
Még a nomádok is összegyűlnek bizonyos helyeken, hogy kereskedhessenek. Századokkal ezelőtt a délnyugati síkságok nomád törzsei egy békés megállapodás keretében alapítottak egy semleges kereskedelmi találkozópontot, ahol főleg lóvásárokat, és hasonló idényjellegű összejöveteleket tartottak. Minden érintett fél küldött Mynbruje kvesztorokat, hogy együttesen oldják meg a törzsek közötti problémákat, és segítsenek az ott letelepedő embereknek. Így született Anghali G’Hosteren.
Aztán persze jött a Csapás. A kereskedőváros lakói a törzseik kaerjeibe vonultak vissza. Megállapodások születtek, hogy a veszély elmúltával újrakezdik a kereskedelmet. Az ismét felszínre került törzsek hamar rájöttek, hogy a világ gyökeresen megváltozott. A kaerbejáratok hozzávetőleges helyéből kiszámították, hogy merre lehetett a kereskedőváros. A folyó, ami azelőtt a város mellett folyt, eltűnt. Viszont a várostól nem messze találtak egy kisebb tavat, amit egy föld alatti vízforrás táplált. Partjain Anghali G’Hosteren ismét virágzásnak indult.
A város helye
Anghali G’Hosteren Barsaive délnyugati síkságainak közepén fekszik. Ha Kratasból jössz, állítsd a szextánson a PHI pontot Throálra, és kövesd Floranuus-t napkelténél. A város hat és fél nap lovon, és tíz nap gyalog. Vivane-ből állítsd szembe az E pontot Throállal, és kövesd Mynbruje-t délben. Az utazás huszonkét napot fog igénybe venni gyalogosan, míg lovon mindössze két hetet.
A város alaprajza és megjelenése
Kratas felől érkezve, a várost először egy körülbelül egy kilométerre lévő magaslatról pillantod meg. Késő délután a napsugarak olvadt ezüstté varázsolják a tó felszínét. A vizet nyugat felől élénk színekben pompázó sátrak rongyos íve öleli kőrbe, néhány fa-, és kőépülettel a közepén, de elég messze ahhoz, hogy ne akadályozzák a vízhez való hozzáférést.
Namármost, amikor egy átlagos barsaive-i meghallja a “sátor” szót, egy kicsiny, vászonnal vagy irhával fedett kupolát képzel el, egy helyet, ahol négy törpe, esetleg három ember, vagy két troll tud aludni, és összecsomagolva elfér egy lovon. Valóban van néhány ilyen típusú sátor elszórva, de ezek elvesznek a ragyogóan kifestett, selyem- és gyapjúsátrak között, melyek az egyes törzseknek adnak otthont. Vándorlás alatt a törzsbeliek mindegyike magánál hord egy darab anyagot, néhány póznát és kötéldarabokat. A törzsi sátrak belseje sok-sok szobára van szétosztva, melyet póznák és kötelek bonyolult hálózata tart fenn. Míg a szobák falát borító szöveteken a törzs története van megfestve, meghímezve, addig a sátrat tartó póznákon keskeny szalagok és zászlók lengedeznek. Végignézni, ahogy egy ilyen sátrat felállítanak, olyan érzés, mintha pókok csapata egy irdatlan nagy hálót szőne. A várost uraló dombtetőről nézve egy sátor felállítása olyan, mintha egy virág nyílna ki, a sürgölődő apró alakok fél óra alatt segítenek egy újabb mesés virágot létrehozni a város sátor-mezején.
Ahogy más korábban említettem, vannak állandó épületek is. A baj csak az, hogy erdő nincs a közelben, úgyhogy a fa hatalmas utat kell, hogy megtegyen. Ezért az építkezés annyira drága, hogy nem nagyon éri meg.
A Mynbruje Csarnokához használt köveket egy közeli kőfejtőből lovakkal vontatták a városba. A Csarnokon kívül a három fogadónak, a fürdőháznak, és a Kereskedők Utcájának vannak állandó vagy mozdítható épületszerkezetei. Az olyan mesteremberek, mint a patkolókovácsok, fegyverkovácsok, és egyebek, akiknek nehezen mozdítható a berendezése, állandó épületeket emeltek. Hozzájuk hasonlóan az árusok, szabók, írnokok, és más szolgáltatásokat nyújtóknak is állandó helyet kaptak. Ezeket az épületeket, lakóhelyeket a sátrak közötti – az építés idejekor éppen szabad – területre szorították be, így elhelyezkedésük nem követ szervezett tervet. Az épületek egy része ráadásul csak félig állandó, sokuk fából készült, így könnyedén áthelyezhetőek, ha szükséges.
A város mérete és alaprajza az évszakoktól függően változik, főleg a lovak és más hátasok tenyésztése miatt. Amikor a frissen elválasztott csikók készen állnak az eladásra, a város szinte hullámzik a létrehozott karámoktól, árverési gyűrűktől, és a hatalmas lóvásártól. Muzsikusok, előadók járják az utcákat, és a kocsmák minden órában tömve vannak. Holtszezonban, amikor a törzsek javarészt a síkságokat járják odakint, a néhány magányos épület a hatalmas, üres terület közepén pihen, utazókra várva, akik kitöltik ürességüket.
A főszezonok alatt az utcák ragyogó színekben pompáznak. A nomád törzsek a legjobb munkáikkal nyűgözik le vevőiket, versenytársaikat, és barátaikat. Azok a perzselők, akik zsoldosként, vagy más becsületes munkával keresik kenyerüket, szívesen látott vendégek, amíg elfogadják és betartják a város törvényeit. Egységjeleik és zászlóik még változatosabbá teszik a helyet. Minden kereskedőbódé, minden lacikonyhás verseng a járókelők figyelméért. Hímzett és festett szövetek, élénk színekkel befont kötelek, apró zászlócskák lógnak mindenhol. A nyers falapok, gerendák külsejét befestik, kifaragják, intarziázzák. Semmi sem marad díszítés nélkül. A Throál konzervatívabb területeiről érkezett utazók számára mindez talán túlságosan is sok lehet. A Vorstból származó őröm csak megrázta a fejét, és legszívesebben elhagyta volna a várost, mondván az egész város nem törődik a túléléssel. Mindazonáltal a t’skrangek és szélszerzetek bizonyára otthon éreznék magukat.
Szállás
A legtöbb érkező ember magával hozza szállását, törzsi vagy egyéni sátrak formájában. Azok, akik ilyesmi nélkül érkeznek, vagy jobban szeretnek valami szilárdabb szerkezetben megszállni, több lehetőség közül is választhatnak.
Először is: egyetlen Dinganni sem fog visszautasítani egy becsületes utazót. Amíg betartod a szokásaikat, mindig lesz számodra egy hálópokróc, némi élelem, és hely a tűz körül. Az udvarias utazó természetesen legkésőbb a nap folyamán kerít a vendéglátónak valami ajándékot. Ha túl korán adja oda, azzal megsértheti a gazdát, mert azt hiszi, fizetséget ajánlanak fel neki egy ősi hagyomány betartásáért, úgyhogy figyelmesen kell megválasztani az időpontot. A vacsora, és a tűz körül elmondott első néhány történet után a legmegfelelőbb az idő. Hasznos tárgyak, érdekes történettel a legmegbecsültebbek, de egy flaska pálinka vagy bor is szívesen látott.
Más törzsek is szívesen látják az utazókat, de általában több bonyolult rítushoz, és összetett magatartási kódexhez ragaszkodnak.
Sok kocsma, számtalan szobákkal elérhető, és három fogadó is található Mynbruje Csarnoka mellett. A kereskedő szezon alatt sátorszállókat is felállítanak a vállalkozó kedvű Névadók, különszobákat, ételt-italt, szórakozást felajánlva, de nincs ajtó a sátrakon, így zárni sem lehet őket. Még ha a tulajdonos olyan becsületes is, mint egy újszülött, akkor sincs garancia a többi vendégre, vagy az utcákat elárasztó tömegre. Én magam a Dingannik Biyazi klánjánál szálltam meg, s megbíztam becsületességükben és őreikben.
Sebkha Fogadója
Mynbruje Csarnokához legközelebb található, és a három fogadó közül a legrégibb, a város újraalapítása után két évvel jött létre. Sebkha Nairn egy eredetileg Travarból származó vállalkozó kedvű törpe, akinek a fülébe jutott a szóbeszéd egy új kereskedelmi pontról, és úgy döntött, szerencsét próbál. Felpakolta mindenét a szekereire, építési anyagokat, szerszámokat, és féltucat bérelt munkást, majd útnak indult. Meg is érkezett nem sokkal Mynbruje Csarnokának befejezése után. Hat hónappal később – éppen vásáridény idején – meg is nyílt a fogadója, aminek azóta is óriási a forgalma. Megkérdeztem Sebkhát, nem hiányzik-e neki Travar. Bólintott, és a jóféle barna sört emlegette fel, amit itt szinte lehetetlen beszerezni itt a síkságon. De – ahogy mondta, összedörzsölvén ujjait, és felragyogott a szeme – szerencsére megengedheti magának, hogy hozasson Travarból, vagy akár messzebbről, ráadásul egy throáli sörfőző is úton van. “Figyeld meg” mondta, “Jövőre az első síksági törpe sörfőzde fogja a legjobb sört termelni a hegységen kívül.”
A kőalapokon nyugvó, fából épült fogadó címere ugyanolyan fantáziátlan, mint a neve, egy habzó korsó egymást keresztező kulcsok felett. Szerencsére a konyhát egy leleményes törpe nő viszi, Sebkha unokatestvére, egy bizonyos Bria. Bria bizonyíthatóan elbeszélgetett választott hivatásáról az itt megszálló utazókkal, hisz konyháját nem csupán törpe étkek jellemzik, hanem ork, ember, elf, de még szélszerzet gasztronómiai hagyományok is.
Valamennyi saját receptjéhez felhasználja tudását, bátran keverve az ork tábortűz grillező technikáját elf fűszerekkel, az elképesztően ízletes eredmény elérése érdekében.
Specialitása, a tradicionális veroniki általa módosított változata egy igazán csodálatos étel. A tésztát különleges kolbásszal tölti meg, zsályával és fahéjjal fűszerezve, amit a szokáshoz híven alaposan átsütnek. A sült gombócokat világos, krémes szósszal önti fel, ami Dinganni eredetű, de szélszerzet eredetű fűszerkeverékkel – orry, gyömbér és hamat keveréke –fűszerezett. Bria adagjai még a nagyétkűek számára is nagyok. Az árak néhány réztől (kecskesajt és kenyér) 10 ezüstig változnak (háromfogásos étkezés, amibe a ház specialitása is bennefoglaltatik).
Sebkha fogadója egy céhes fogadó. Ez azt jelenti, hogy bizonyos szolgáltatások is elérhetők, a szokásos árakon. Az épület túloldalán, az istálló mellett található egy fürdőház is. Egyébiránt azt hallottam, hogy az ablakok nem záródnak megfelelően, így könnyű bejutást engednek a tolvajoknak. Ha Sebkha nem tesz megfelelő lépéseket az értéktárgyak és ami azt illeti, a ruházat megvédésére, míg vendégei fürödnek, hamar búcsút inthet a céhjelzésének.
A Tollaskígyó
A város nyugati pereménél található Tollaskígyó valószínűleg a legszigorúbban vezetett fogadó Anghaliban. Hattri Aldathshemme, a szélszerzet tulajdonosnő olyan goromba és rideg, amilyet csak a katonaságon kívül találni lehet. Annak az orknak vagy trollnak, aki a “goromba” és “szélszerzet” szavakat együtt használva viccesnek találja, annak tudnia kell, hogy – a szóbeszéd szerint – Hattri a Throáli Felderítőknél szolgált a Thérai Háború alatt. Volt egységtársai is be-betérnek néha, hogy lépést tartsanak az eseményekkel. Azt is tudni kell róla, hogy legalább fél tucat – különböző fajú – barátja van, akik rögtön a segítségére sietnek baj esetén. Persze Hattrinak ritkán van oka hívni őket, mert a nap legnagyobb részében cinikus szemmel figyeli a fogadót és az ivót, és akkor csap le, amikor még kicsi a baj. Ennek eredménye egy csendes hely, ahol ebédelni, sörözni lehet, és akár még a feljegyzéseidet is nyugodtan elrendezheted. Több élvezetes estét töltöttem a Tollaskígyó közös helységében ezen feljegyzést írva, viszonylag zavartalanul. Egyszer akadt egy tag, aki szerencsejáték adósságot próbált behajtani a fogadó egyik vendégén. Mikor azon volt, hogy előhúzza tőrét, hangsúlyozva követelését, Hattri egyik segédje hátba vágta egy élesre fent buzogánnyal, majd a magatehetetlen testet kihajították az ajtón. A hét hátralévő felében nem történt hasonló incidens.
Az étkezések itt bőségesek, bár némileg egyhangúak. Azaz alapos gyanúm támadt, hogy a szakács szintén Hattri régi bajtársai közé tartozik. Az a tapasztalatom, hogy bár a katonai konyhák kapják a legjobb hozzávalókat, a legfrissebb húst, a legízletesebb fűszereket, az eredmény mégis leginkább a sótlan zabkására hasonlít leginkább. A Tollaskígyóban is hasonló jelenséget figyelhettem meg. Az étel itt nem annyira ízetlen, de leginkább a változatosság hiányzik. Az árak mindazonáltal igen ésszerűek. Egy szűkös költségvetés figyelemre méltó toleranciát mutat a díjak felé.
A szobák praktikusak, dísztelenek, de makulátlanul tiszták. A zárak nemcsak erősek, de élek a gyanúval, hogy mágikusan is meg vannak erősítve. A szobaárak kicsit alacsonyabbak a céhes áraknál, de magasabbak, mint egy átlagos szálló esetében. A rendelkezésre álló szolgáltatások közé tartozik a szolgáló, a mosoda, és a fegyver- ill. páncéljavítás. Lehet magán étkező részt kérni, de ez nincs reklámozva. A fürdőből hiányoltam a meleg vizet és a kiszolgáló személyzetet.
Mindent összevetve a Tollaskígyó nem üti meg egy céhfogadó szintjét, de nagyon ügyelnek a vendégek értékeire és biztonságára, és jó szolgáltatást nyújtanak a pénzért.
A Három Róka
Egy viszonylag friss jövevény a városban, J’hork Kötélnemző alapította a fogadót öt esztendeje. J’hork egy hatalmas troll, korábban Égi Rabló, s azt állítja, hogy megcsömörlött a hegyektől és az állandó portyáktól. Azt mondta nekem, hogy le szeretne letelepedni, és élete hátralevő részét azzal tölteni, hogy a kiterjedt, lapos síkságot nézi, és semmi olyat nem akar tenni, ami kimerítőbb, mint könyvelni, kimérni a sör, és megakadályozni az alkalmi kocsmaverekedéseket. A fogadóban aránylag kevesen vannak, köszönhetően annak, hogy a legtöbb embert eléggé megfélemlíti J’hork és hatalmas – a pult mögötti falon tartott – kristálybárdja.
A háromszintes fogadó első emelete kőből, a maradék kettő fából épült. A felső ablakok a vasrácsok ellenére gyönyörű kilátást biztosítanak a tóra vagy a városra, attól függően, merre nyílnak. Az Igazság Csarnoka némileg távolabb van, de nem túl messze, és mindig van a közelben néhány kvesztor. Feltételezem, hogy egy volt Égi Rabló igen jól tudja, hogy kell az otthonának a védelméről gondoskodnia.
Míg az étel egyszerű, mondhatni jellegtelen, az adagok troll méretűek, és a minőség-ár arány is megfelelő. J’hork söre aszerint változik, hogy kivel sikerült legutóbb üzletet kötnie, de sohasem rossz. Azt mondta, hogy sosem fog olyat felszolgálni, amit ő maga ne inna meg. Kétségtelenül az Égi Rablóknak, vagy legalábbis neki, igen jó ízlése van, ha sörről van szó.
A szobaárak egy tisztes fogadóhoz mértek, de alacsonyabbak a céhszabványoknál. Fürdő nem tartozik a fogadóhoz. Mikor kérdeztem, a tóhoz küldtek és elmondták, merre szerezhetek be szappant és törülközőt.
Az a szóbeszéd járja, hogy J’hork ideérkezése előtt valami szörnyű dolog elől menekült, vagy egy bizonyos személyt keresett. Azt is beszélik, hogy a megfelelő embert keresi, akinek oda tudná adni a kristálybárdját, hogy befejezzen egy küldetést. Nem tudtam megitatni annyi sörrel, amitől megeredt volna a nyelve. Sőt, meg vagyok győződve róla, hogy nincs annyi sör, amennyi J’horkot elővigyázatlanná tudná tenni.
A lakosságról
A város lakói nem hívei a szerény megjelenésnek, amit a szállások változatossága is tükröz. Díszes láncokról, kézelőkről lehet felismerni az itt lakókat, amiket nyakban, bokán, csuklón, és derékon viselnek. Fület és más helyeket szúrnak át, hogy ékszereket viselhessenek mindenhol. Minden ujjhoz tartozik legalább egy gyűrű. A ruházat bonyolult mintákat követ, legyen az szőve, festve vagy hímezve. A bőrüket is festik, a tetoválást túl maradandónak, nehezen változtathatónak találják, de a klánjelek, a házassági szimbólumok és még néhány más szimbólum örökre szólnak. Minden kiegészítőt megmunkálnak, megvésnek. Mindez a pompa halálos kísértés a tolvajok számára. Azonban a hangsúly a “halálon” van. A város törvényeit a Dinganni Törvényekből származtatják, amely teljesen intoleráns a tolvajokkal szemben. Alant még írni fogok ezen törvényekkel kapcsolatban.
A népességet az emberek és törpék dominálják, némi ork perzselőkkel, letelepedett mesteremberekkel és kereskedőkkel fűszerezve. Szélszerzetek, trollok, elfek, és obszidiánemberek kevesen vannak, a t’skrangek pedig teljesen hiányoznak. A város túl messze van bármilyen folyótól, talán ez magyarázza a távollétüket.
Nem sokkal érkezésem után körbenéztem a városban, első benyomások után kutatva, amikor egy színesen öltözött idősebb ember nő vörös standjához vont. Felismertem, hogy jövendőmondó, s felkészültem, hogy néhány rézzel szegényebb, viszont néhány homályos utalással a jövőmről gazdagabb leszek.
Helyette ezt mondta: “Tudós vagy”, és cifra, piros-sárga csészékbe öntötte a behozott fekete teát. “A különlegességek és újdonságok úgy vonzanak, mint méhet a virágpor.” Felajánlott egy kis gyümölcskocsonyát, amit hálásan fogadtam el egy korty tea után. Egy egér félelem és az elsüllyedés veszélye nélkül sétálhatott volna át annak felszínén.
“Igen, ez vagyok én” – értettem egyet. “Mi mást tudsz még mondani?”
Félresöpört egy eltévedt ősz hajtincset ráncos arcáról az ékszerekkel díszített reumás kezével, s olyan pillantással nézett rám, ami bizonyára százakat vett rá, hogy az erszényükért nyúljanak abban a biztos tudatban, hogy ez a valaki mindent el tud mondani, mindent előre lát, minden veszélyre képes figyelmeztetni, és a legszerencsésebb jövőbe vezet. Nem mozdultam, de végigfutott a hideg a hátamon.
„A vörös zászló biztonságot hoz,” – mormolta, hangja mélyebb lett, durvább, talán visszhangzott is. „A sárga zászló fájdalmat hoz, de egyben tudást is. Nem most döntesz, csak miután eldobtad a köveket. Látni fogod az Arany Szigetet magát, és visszatérsz Throálba, mielőtt meghalsz. Vigyázz a sárkány szárnyaival, és vezessen sólyom szeme.”
Hátradőlt, kortyolta a teából, majd kezét a fületlen csésze köré kulcsolta melegségért, és megajándékozott egy majdnem fogatlan vigyorral. „És ha továbbmész ezen az utcán a legszélső sátorig, amin kék és sárga csíkok futnak, majd ott balra fordulsz, és meg sem állsz addig a standing, amin egy hal embléma van, akkor nagyszerű élményben lesz részed. Az unokatestvérem készíti a legjobb veronikit a síkságon.”
Erre mosolyognom kellett. Beszélt még röviden a város egyéb látványosságairól, majd megfizettem szolgálatait és továbbálltam. Ami a többi meglátásait illeti, nem tudok állást foglalni, de egy biztos, a felszolgált veroniki kiváló volt. És igaz ami igaz, próbálok nem ítélkezni a látottak alapján, hogy mindent igazságosan írhassak meg. És a Thérai Háborúban egy katapultos szakaszban szolgáltam. Elgondolkodtató, igen elgondolkodtató.
A város kormányzásáról
A szó legszorosabb értelmében véve a városnak nincs önkormányzata. Mivel nincs közösségi szolgáltatása – mint például útkarbantartás, utcai világítás és tűzvédelem –, ezért nem kell adót fizetni, nincs adminisztárciós hivatal, se bevétel. Ennek ellenére van egy embercsoport, akiket akár városi őrségnek is nevezhetünk. Ahogy már említettem, minden fél, aki aláírta az alapító szerződést, Mynbruje Kvesztorokat ad a város számára, hogy legalább minimális rendet tartsanak a városban.
A Kvesztorokat törzseik támogatják. Ajándékokat és felajánlásokat a Mynbruje Csarnoka elfogad, de beható vizsgálat alá veszik őket, nem befolyásolni kívánják-e velük a Kvesztorokat. Ha egy apró gyanú is felmerül, az ajándékot, ill. felajánlást ridegen visszautasítják.