Tarliman Joppos beszámolójából
Servalen kb. 7500 Névadóval rendelkező, a Pyros-tó partján fekvő nyüzsgő, balhés város. Lakosságának meghatározása meglehetősen nehéz, mivel nem végeznek adógyűjtést és a Perzselők szabadon változtatják a csapataik számát a városban. Servalenben a legtöbb Névadó átutazó, ork Perzselők, folyami hajók szabadságon lévő legénysége, megbízásra váró zsoldosok, dzsungelbeli expedíciókra készülő felfedezők, valamint kereskedők Urupából és Ardathából vagy messzebbről, hogy a helyi kereskedőkkel üzleteljenek.
Servalen kezdetben egy falu volt, aminek kormányzata nem érezte meg azt a népszerűséget, amelyet földrajzi helyzetük adott, és gyorsan túlnőtte önmagát. Az, hogy a Pyros-tó partján áll, jelentősen megnövelte a kereskedelmi forgalmat a városban, de nem olyan erősen, mint a biztonságosabb régiókban. Mivel egy veszélyes dzsungel mellett van a város (ami sok helyen bele is lóg) azt hitték, hogy kevesen fognak idejönni.
Ehelyett nagyon sokat csábított ide a veszélyes kalózok, a mérgező állatok, a dzsungel bennszülöttjei, és a várostól délre lévő Mennydörgés-hegység lakói közül. Ámde nem azokat a fajtákat, akiket a falusiak szerettek volna. Néhány évvel a falu alapítása után a kocsmák és a katonai boltok száma meghaladta az őslakosok által törvényesnek vélt mennyiséget. A rossz hírű elemek itt is felülkerekedtek, bár a helyzet nem olyan rossz, mint Kratasban.
Ha Shantaya szextánsának közepét Throálra állítod, és az U pontot Parlainth-re, akkor nézz át a Dálet ponton és kövesd Thystonius-t éjfélkor, akkor megtalálod Servalent. Throáltól 10 napnyira van lóval, gyalog 16 nap.
A város vázlata
Servalen a Dokkra, a Piacra, a Hajófenékre és a Dombra tagolódik. A farmok a városon kívül helyezkednek el, és a határvonal bizonytalan.
Dokk
A Dokk tartalmazza a mólót és közvetlen környezetét. A kocsmák és az olcsó fogadók fölényes többségben vannak ebben a negyedben, ahogy a raktárak és a kereskedők irodaházai is, akik szintén a hajók forgalmából élnek. Ez egy veszélyes terület. Éjszaka az utazóknak nem árt legalább 5 fős csoportokban járni, a kezüket a fegyverükön tartani, és nem utolsósorban tisztában lenni azzal, hogy hol van Garlen legközelebbi kvesztora.
Kitavik Hechen, Békefenntartó. Egy karcsú, jóindulatú ember nő a negyvenes évei végén. Kitavik kiváló kardforgató, aki elérte a kilencedik kört. Partnere Lepörgő Lassiminde, egy mogorva és csendes természetű elf harcos, akivel már hét éve járőrözik Dokkban.
Kitavik sorsa, hogy megakadályozza a romlás terjedését, és ha az egyik foglyának a bíróhoz menet az útja hirtelen úgy ér véget, hogy lesétál egy móló végéről, nos, akkor eggyel kevesebb rabot kell a Halál tengeréhez juttatni. Az irgalom ismeretlen számára, a törvényt szigorúan és keményen betartatja.
Lassiminde, aki Mynbruje kvesztora, sokkal gyakrabban támogatja a döntéseit, mint vitatná azokat. Kettőjüket csak úgy emlegetik, mint a Jég és a Szikla. Jó páran próbálták már eltenni őket láb alól, de a vége mindig az lett, hogy a bérgyilkosokra fellógatva találtak rá, vagy a folyóból halászták ki hullájukat.
A Dokk törvénytisztelő polgárai természetesen jól kijönnek velük, és általában boldogok, ha meglátják őket.
Mostanában Kitavik örökbe fogadott egy gyereket, aki rablók ivadéka, és a fiút a saját tudományára neveli. Az a pletyka járja, hogy visszavonul a Békefenntartóktól amint készen áll az utánpótlása.
Piac
A Piac a Dokktól északra a város belseje felé nyúlik, ami boltokkal, bódékkal, szekerek, és árukkal teli kecskelábú asztalokkal és plédekkel van telezsúfolva. Itt adják el a folyókon hozott árukat, és itt kereskednek a termékekkel, amiket aztán máshova szállítanak.
A piaci forgatag és ricsaj szinte elviselhetetlen. Több száz ember hangja olvad egybe egyetlenegy fejfájást okozó zajjá, ahogy az áruikat kiáltozzák. Tímárok, hentesek, mészárszékek bűze; pékségek, helyi kifőzdék illata; a halak és gyümölcsök rothadó szaga; kovácsműhelyek, olvasztók füstje kavarog egyetlenegy orrfacsaró bűzzé válva.
Boltok vagy utak elhelyezkedését illetően nincs semmilyen rendszer. A forgalmasabb útvonalak gyakran változhatnak annak függvényében, hogy a mozgó árusok épp hol vertek sátrat aznap.
Litallo Mosvendar, fűszerkereskedő. A Piac jó hírű boltjainak egyikének tulajdonosa. Boltja kőből épült és mágikus védelemmel van ellátva a tolvajok ellen (és még egy hatalmas kutyával is, ami imádja a friss húst).
Nagy mennyiségű fűszerrel kereskedik, helyivel és importálttal ő látja el a város nagyobb konyháit és élelmiszer előkészítő üzemeit, mint a füstölőházak és a hentesek. A boltja látja el a gazdagabb ügyfeleket is, kis mennyiségben egzotikumokkal és a legfőbb árucikkekkel.
Litallo a Dombon lakik. Konzervatív módon öltözködik, az elf hagyományok szerint. Nyílt, őszinte a tekintete, bár egy kicsit megviselt.
A lánya, Salira, egy bimbózó előkelőség, aki hajlamos kerti partikat tartani a Mosvendar rezidencián. A meghívókat ezekre a partika szeszélyesen osztogatják. Néha, a pillanat hevében Salira meghív egy nem helybéli Trubadúrt, vagy más ígéretes szórakozásnak tűnő embert.
A szülei nagy fába vágták a fejszéjüket. Elnézik neki az erőszakos kitöréseit, és azt mondogatják maguknak, hogy bárcsak újra letelepedhetnének egy jobb helyen, közelebb Throálhoz, ahol a lányuk nem unatkozna ennyire, és megállapodna végre.
Mindezek ellenére Litallo kiegyensúlyozott maradt, és sikeresen vezeti az üzletet.
Mosta Verdeen, felbérelhető elementalista. Mosta egy nyílt, lelkes törpe nő, akinek szörnyű ízlése van az élethez. Ragyogó színekbe öltözik, és sok csillogó ékszert hord, hangosan kacag, és élvezi a munkáját. A boltja a Piacon tele van csecsebecsékkel, mágikus újdonságokkal, italokkal és egyszerű szeméttel, ami minden nála nagyobb lénynek megnehezíti a mozgást a boltban.
Mosta virágzó üzletet folytat hideg ládákkal, amikben elemi víz és levegő van, és lehűtenek bármit, amit beletesznek. Ezen kívül még sok varázslatot és mágikus fegyvert ad el zsoldosoknak és a Perzselőknek, és még háztartási kellékeket is árul a lakosságnak, mint például a tűzgyújtó.
Mosta Servalen aprócska varázsló közösségének a központi alakja, rendszeresen tart gyűléseket a házában a Dombon, ahol rengeteg étellel és itallal szolgál, és a vendégek az egész éjszakát pletykálással, mágikus technikák csereberélésével és úgy általában szórakozással töltik. Az utazó mágiahasználókat mindig meghívják, ha Mosta tud róla, hogy a városban vannak.
Hajófenék
A Hajófenék a Dokktól délre fekszik, és egy kicsit a szárazföld felé is benyúlik. Még több kocsma, fogadó, bordélyház, játékszalon, és mindenfajta egyéb szórakozás, amire egy szabadságon lévő kalóz vagy Perzselő csak vágyhat. Az illegális árukat a nyílt utcán árulják. A városnak ezen részén a fegyver, és a használatához szükséges tudás és bátorság kötelező. A város atyái örömmel látnák, ahogy ez a városrész porig ég, de félnek egy ilyen esemény esetleges utóhatásaitól.
Jacon Rosten, a Vigyorgó Koponya tulajdonosa. Közismertebb nevén a Háromujjú Rosten, Jacon a szabad zsoldosok egyik legnépszerűbb kocsmájának a tulajdonosa és csaposa. Minden bizonnyal ez a legalkalmasabb hely olyan zsoldos felbérlésére, aki nem tesz fel kellemetlen kérdéseket. Készülj fel arra, hogy fizetned kell pár kört, mivel a hagyomány azt diktálja, hogy a leendő megbízó fizeti a frissítőket a tárgyalás közben.
Háromujjú egy ember kardforgató, aki elvesztette a fegyverforgató kezének egy részét egy határ menti konfliktusban, amikor is egy théraival küzdött. A régi katonai egyenruháját hordja, és hangosan dicsekszik vele, hogy még mindig milyen jól áll neki, és igaza is van. Semmibe veszi a théraiakat, sokkal jobban, mint azt a barsaive-i közízlésben szokás, és örömmel segít minden olyan üggyel kapcsolatban, ami árt a Birodalomnak.
A Koponya egy tipikus hajófenéki kocsma, fa falakkal és szárított levelekből készült tetővel, teleszórva a régi hadjáratok trófeáival. Minden fajta erős ital kapható az átlagostól a rossz minőségűig. Beszélgetésekhez magánszobák bérelhetők, ami 4 ezüstbe kerül egy órára.
Pajzsevő Diktain , arénavezető a Három Nyílvesszőben.
Diktain egy masszív ork, aki visszavonult a Vörös Agyar törzsből. Ő vezeti az arénát, ami a Három Nyílvessző elsőszámú attrakciója. Ő szervezi a harcokat, összeegyezteti a bukmékerekkel, az állatok gondozóival és a rabok őreivel. Szükség esetén helyrerakja a balhézó arcokat az aréna környékén. A nevét egy baleset miatt kapta még harcos korából, amikor egy théraival harcolt; a kardjuk egymásba akadt, és bámulták egymást, pajzs feszült a pajzsnak, mindketten a megfelelő alkalomra vártak. Diktain kihajolt oldalra, és kiharapott egy darabot a thérai pajzsából. Ez a mozdulat egy törött agyarba került, de annyira meglepte ellenfelét, hogy egy pillanatra megfeledkezett a védekezésről. Még mindig megvan az ellenfele feje és pajzsa, mindkettőt kirakta az irodája falára. Az agyarát arannyal pótolta ki. Amikor nem dolgozik, általában az irodájában van, és a papírmunkát végzi, vagy elől van, és a többi Perzselővel iszik. Amit nem tud az állat- és rabszolga kereskedelemről az nagybetűkkel elférne egy szélszerzet lábujján, és még így is egy csomó hely maradna.
Rönkcipelő G’vork, a Hajófenéki Fogadósok Céhének intézője. Egy volt kristályrabló, aki nevét arról a szokásáról kapta, hogy mindig volt nála egy fa, amit dorongnak használt. G’vork a Hajófenék mocsár felőli végéért felelős. Feladata, hogy begyűjtse a Céh jutalékát a fogadókból és kocsmákból, biztosítsa, hogy a tulajdonosok a megfelelő terjesztőknél töltsék fel a készleteiket, és mindezek mellett még a területen járőrözik. Ha a Céh egy fogadója olyan problémába keveredik, amit a saját kidobói nem tudnak kezelni, akkor szólhatnak G’vorknak és tucatnyi beosztottjának. Így megelőzik, hogy a verekedések kárt okozzanak a kocsmákban, úgy, hogy kárt okoznak az ügyfelekben. G’vork személyesen ismeri az összes csapost, kocsmárost, sörárust, verőlegényt, hentesáru szállítófiút és fogadóst a körzetében. Látásból megismer minden rendszeres vásárlót és járókelőt, ahogy azt is, aki olyan balhét csinált, aminek neki kellett véget vetni. Nem nehéz észrevenni, mert mindig a kedvenc zöld egyenruhájában virít, amin ott van a Fogadósok Céhének az emblémája a kabátujjakon, és a mellkasának jobb oldalán, mint egy jelvény.
Domb
A Domb egy hosszú, keskeny földkiemelkedés, ami a Piac északi részétől a szárazföld felé nyúlik északra és nyugatra. A polgárok nagy részének, akik nem a Dokkban vagy a Hajófenékben dolgoznak, itt van az otthonuk, a füst, zaj és a bűz fölött. Van itt néhány elfogadható fogadó is, egy-kettőn ott van a Céh jele, habár az utazó jól tenné, ha ezeknek a jeleknek az eredetiségét megkérdőjelezné.
A Hajófenék mögött mocsár, dzsungel és a partvonal van. Nagyon kevés hely van itt a városnak a terjeszkedésre, ezért a Hajófenék a Piac felé kezdett el növekedni. A Piacon túl találhatóak a földek, és persze a Domb. A Domb lakói rettegve figyelik a Piac és a Hajófenék határát. Nem szeretik látni, ahogy a területük csökken, és a rothadás egyre közelebb jön.
A város megjelenéséről
Servalennek nincsenek tűz törvényei, legalábbis olyan nincs, amit betartatnak. Az épületeket abból tákolták össze, amit épp a kezük ügyébe akadt, általában fából. Sajnos a kő jobb választás lett volna szinte az egész városban, főleg a dzsungel közelsége miatt. A termeszek és a fafúró bogarak nagyon jó lakomának találják a várost, egy olyan fának, ami nem tiltakozik a jelenlétük ellen. A folyamatos nyirkosság pedig elősegíti a korhadást. A faszerkezetek folyamatosan küzdenek a szétmorzsolódás és az összeomlás ellen.
A Hajófenékben a kő használata nem kérdés. A talaj puha, a déli részen szinte mocsaras. A talaj megsüllyedése megakadályozza a nehezebb építőanyagok használatát. Míg a cserép vagy zsúptető a kedvelt a többi helyen, a Hajófenékben gyakran nagy zöld levelekkel fedik be a házak tetejét a dzsungelből, melyek közül némely akkora, mint egy troll pajzsa. Amíg még zöldek a levelek, addig tökéletes tetőt képeznek, mivel nem gyulladnak fel a véletlen szikráktól és az eső is lepereg róluk. Amikor kiszáradnak – bár ez sokáig tart a nedves klímában – a levelekből nem lesz más, mint ideális tűzifa az első adandó kis szikrának. Ahogy az eső lepereg a száraz levelekről, az olyan, mint amikor kavicsok ömlenek a fémre. Vihar esetén lehetetlen beszélgetni egy ilyen épületben.
A Dombon a Barsaive szerte elterjedt keretbe döngölt vályogból épített házakat alkalmazzák, a tetők pedig nádból, vagy cserépből készülnek, a tulajdonos gazdagságától függően. Nyilvánvalóan a házak nagy részét nádtető fedi, és nem cserép. A tűz itt nem olyan veszélyes, részben a jól képzett tűzoltók miatt, részben pedig azért, mert a házak egymástól viszonylag messze vannak.
A nagyobb épületek, mint például a gazdagabb polgárok házai, vagy a fogadók alsó szintje kőből készült, a többi része pedig fából és vályogból. A kreozotot, ami egy fekete, ragadós kátrány, a város déli részénél lévő mocsárból hozzák, és az épületek alapját kenik be vele, hogy elriasszák a rovarokat, általában egy lábnyira kenik be a föld fölött és alatt. Néhány építkezésnél a földet is leöntik kreozonnal, mielőtt elkezdenék az építkezést. Az ilyen házaknál sajátos olajos szag árad az egész szerkezetből.
A legtöbb épületnek nagy ablakai vannak fém ráccsal. Ennek a furcsa elrendezésnek az oka hamar nyilvánvalóvá válik, ha belegondolunk a környezetbe. A nagy ablak a jó szellőzéshez kell. A környéken járó tolvajok miatt pedig szükség van a rácsokra. A rés a rácsok között túl nagy ahhoz, hogy megakadályozza a kisebb lények és rovarok bejutását. Az épülettulajdonosok nagy része nem engedheti meg magának a finom dróthálót, amit a Dombon élő lakosok és a kereskedők használnak.
A lakosságról
Az eredeti lakosok emberek, elfek és szélszerzetek voltak. Elszórva akadt néhány törpe és más faj is köztük. Ahogy a falu elkezdett ismertté válni, a Perzselő törzsek, akik a Halál tengerénél és a déli hegyeknél töltött szolgálatukból tértek vissza, szállókat kezdtek felállítani a társaiknak. Ami azt jelentette, hogy az orkok ott maradtak, hogy irányítsák az ingatlanjaikat. A t’skrang-ek is egyre gyakoribbak lettek, ahogy a folyó menti kereskedelem beindult.
Ennek az irománynak az idejében a lakosság jelentős része emberekből és orkokból áll, néhány elfből, sok t’skrang-ből a Hajófenékben és Dokkban, és a többi faj néhány képviselőjéből. A maradék szélszerzet kalandozó és tolvaj klánokba tömörültek, és elvből nem nevelik a gyermekeiket a városban.
A lakosság két fő csoportra oszlik, a Dokkosokra és a Dombosokra. A Dokkosok azok, akik a Dokkban vagy a Hajófenékben dolgoznak, és azok, akik bár szeretnék látni, ahogy a vagyonuk gyarapodik, de nincs ínyükre megszabadulni a város kellemetlen elemeitől.
A Dombosokat azok alkotják, akik a Dombon élnek, és szeretnék látni, ahogy a Hajófenék porig ég és a város újra egy nyugodt földművelő közösség lesz. A két tábor rendszeresen összecsap, gyakran erőszakosan. Ha valaki nem oldja meg a helyzetet, a város hamarosan egy csatatérré változhat.
A kormányzatról
Servalen-t látszólag a kilenc vénből álló tanács irányítja, ahogy a kaert a Csapás idején, amiből a város kialakult. Amikor üresedés van, a véneket a tanács választja a város lakosai közül. A tanács hozza a törvényeket, állapítja meg az adókat, osztja szét a város jövedelmét, és általában figyeli a város életét. Van bíróság, a throáli törvényeken alapul, a tanácsnak felel, és hét bírója van a Domb és a Piac ügyeinek intézésére.
Valójában a tanács csak a Dombot irányítja és a kinti földeket, és van egy kis hatalma a Piac felett is. A tanács békefenntartói, akiknek az a feladatuk, hogy betartassák a törvényt, megfigyelőként és végrehajtóként is szolgálnak a bíróknak. Túlterheltek a Piaccal és a rendrakási kísérleteiktől a Dokkban, és normál esetben eszükbe sem jut bemerészkedni a Hajófenékbe. A Dombon mindenki úgy gondolja, hogy a legjobb, ha a Hajófenék belefullad a saját mocsarába. Egy kis szerencsével az egyik este egy felkelés törhet ki, és reggelre már csak hűlt helye lesz a Hajófenéknek. Ha egy hajófenéki patkány megöl egy másikat, hát akkor csak eggyel kevesebb patkány lesz.
Így, a törvény hatálya, a képviselői és végrehajtói erősen függenek attól, hogy a város mely részén járunk. A throáli törvény jól működik a Dombon, gyengén tartja markában a Piacot és a Dokkot, és nem létezik a Hajófenéken.
Az üzletről Servalenben
Habár a Piac nem rendelkezik a throáli bazárok nagy választékával, bőven akad kovácsáru, bőr, olcsó ékszer és egzotikus fűszerek. Szinte bármi, ami fémből készült beszerezhető itt, főleg az, ami egy háborúhoz kell. Az árak 10-30%-kal magasabbak, mint Throálban, leginkább a nagy út miatt, amit a vasáruknak meg kel tenni.
A t’skrang árukkal, mint a hal meg a fűszerek telítve van a piac. Az egzotikusabb fűszerek, amiket a dzsungelből hoznak szintén beszerezhetők. Néhánynak ezek közül rendkívül meglepő íze van. Az utazónak nem árt óvatosan bánnia a kis sárga paprikákkal, amik általában szárítottak, vagy savanyítottak, de alkalmanként frissek. Némelyikhez egy egész kancsó sör kell, hogy ne csípje tovább az ember száját. Másrészt van egy csípős gyökér, amit a földművesek ásnak ki a dzsungelben, és rendkívül ízletes tud lenni, ha megfelelően készítik elő és főtt vagy grillezett ételekhez adják.
A Hajófenékben sok dolgot árulnak, nagyja nem legális, vagy legalábbis csúnyán néznek miatta a throáli törvénykönyv ismerői. A mérgek, varázslatok és veszélyes drogok néhány kérdés után előkerülnek. Természetesen a vásárló vállal minden kockázatot, a birtoklásáért és minden egyéb kellemetlenségért, ami az üzletkötés közben felmerülhet. Arról is pletykálnak, hogy néhány rosszhírű háznak köze van a Thérával folytatott rabszolga kereskedelemhez; vagy ellátók, vagy vásárlók, vagy mindkettő.
A piac kora délután bezár. A klíma egyszerűen túl forró ahhoz, hogy bármit is csináljanak a napnak ezen a szakaszán. A helyiek általában a házaikban töltik ezt az időt, csendes elfoglaltsággal, kártyajátékokkal, a könyveléssel, vagy alvással. A piac nem sokkal vacsora előtt nyitja meg újra kapuit, és a legtöbb bolt nem zár be, csak egy órával azután, hogy a nap lement.
A meleg miatt az Elementalisták jól megélnek a hideg ládák és mágikus jegek készítéséből. Néhány kocsmában a sörös hordókat hideg ládákban tárolják. A hűtött italok rendkívül népszerűek, de sokba kerülnek, majdnem háromszor annyiba, mint normálisan.