A Pukkanó Quokka (quokka explodus) egy kicsi, robusztus emlős, ami körülbelül egy méter hosszú. Megjelenése hasonlít egy nagy patkányéhoz. Kicsi füléről, hosszú farkáról és ugráló járásáról könnyen felismerhető.
Ennek a lénynek rövid az élettartama. Ez annak az idegesítő képességének a következménye, amit akkor alkalmaz amikor a fenyegetve érzi magát. Ilyenkor felfújja, majd felrobbantja a saját testét.
A Földhajnal tudósai szerint, a Pukkanó Quokka testében lévő robbanást okozó gázok az állat speciális étrendjének az eredménye, ami leginkább a Folyófűből áll. Ha stresszhelyzetbe kerül, képes olyan mértékben felmelegíteni a vérét, hogy a benne lévő gázok meggyulladnak, ami kisméretű robbanást eredményez, ami a testrészeit a ragadozó arcába szórja.
Az állandó Folyófű evésnek az egyik mellékhatása a kissé zavart temperamentum, ami teljesen kiszámíthatatlan, megjósolhatatlan cselekedeteket eredményez, emellett hajlamos a lábait az égnek meresztve a hátára feküdni és halkan magában gügyögni.
A történelem során a törp bányákban előszeretettel használták őket. A quokkákat betették a sziklákban található kisebb lyukakba, majd megijesztették őket. Ez ugye robbanást eredményezett, mely széttépte a sziklát amibe belehelyezték.
Néhány hadviselő frakció azt javasolta, hogy “robbanó szerkezetként” használják fel őket a háborúban. A quokkákat az ellenség felé ki lehetne lőni a levegőben, akik egy idő múlva így annyira megijednének hogy felrobbannának. Így kísérletezésbe kezdtek, de a tesztelések alatt azonban problémák adódtak, amikor a quokka nem robbannt fel valamiért, és az ellenség így meg tudta békíteni őket Folyófű felajánlásával. Ezért az a javaslat született, hogy az állat arca elé rögzítsék Stevenicus Criddulus, egy ősi hadvezér képét, hogy megkönnyítsék a megijedésüket.
Összegzésképpen elmondható, hogy a Pukkanó Quokka egy csodálatos és sokoldalú lény, és kétségtelen, hogy Földhajnal világa szegényebb hely lenne ennek a lénynek a hajnali és alkonyati hangos robbanásai nélkül.
Azril Darkspell,
Szellemmágus és ökológus.
