Aludj csak, én álmodom - Earthdawn.hu

Aludj csak, én álmodom

Írta:  Kuraneko

Tartalom

Állati duma

Egy alkalommal a karakterek beszélő állatokkal találkoznak. Egy erdő tisztásán gyülekeznek, és éppen az új törvénymódosításokat beszélik meg, hogy engedélyezzék-e a vadászatot az alvó állatok ellen. Természetesen a ragadozók mellette, míg a nővény evők ellene szólnak fel. Ha van a csapatban Vadmester, az ő állatai is pillanatok alatt csatlakoznak a vitához.

A karaktereket nem szívesen látják az állatok, nem engedik, hogy beleszóljanak a vitába, mondván, ez az állatok dolga. A Vadmestert és kedvenceit meghallgatják, de nem adnak a véleményükre. Ha a karakterek akadékoskodnak, akkor ellenségesen lépnek fel ellenük, és elüldözik őket. A Vadmesterrel és állataival itt is sokkal toleránsabbak.

Probléma merülhet fel a karakterekkel lévő állatok esetében. Ugyanis azok az álatok, amelyek nincsenek a tulajdonosukhoz hozzákötve, nem hajlandóak elhagyni a helyet. Ha van legalább 4-es szintű kötelék, az állat, morgolódva bár, de gazdájával tart. Azok, akik itt maradnak, rémálmok közepette halnak meg. Erre a helyre sem találhatnak vissza, ha egyszer már elhagyták.


Egyéb álmok

Ha a karakterek időközben a jelekből rájöttek, hogy nem a valóságban vannak, akkor lehet ugorni a következő fejezetbe. Minél többet sejtenek, annál jobb.
Ha nem jöttek rá, akkor folytatódnak az események. A Rém igyekszik rávenni a karaktereket, hogy telepedjenek le valahol, mert akkor a lelkük az övé lesz. Amennyiben túl sokra jönnek rá maguktól, veszélyes lesz a helyzet, és kijátssza az adu-ászt ellenük.

Előfordulhat, hogy neked kell kitalálnod a következő eseményt. Igyekezz úgy alakítani, hogy mindig egy-egy karakterhez legyen igazítva, esélyt adva neki a letelepedésre. Persze az sem gond, ha mindjárt több karakter számára tudsz olyan körülményeket teremteni, hogy ott akarjanak maradni.


Problémamegoldás

Az egyetlen komoly probléma az lehet, ha a karakterek sehogy sem akarnak rájönni arra, hogy nem a valós világban vannak. Ebben az esetben két lehetőség van.
Folytathatod az eseményeket, amíg a karakterek meg nem unják, és ott maradnak valahol. Ezzel persze halálra ítéled őket. Ha úgy gondolod, segíthetsz nekik, egyértelmű utalásokat adhatsz, ezzel adva nekik nagyobb esélyt, ebben az esetben csökkentsd a Legenda Pont jutalmat a végén. 


Hozzászóláshoz kérünk, hogy regisztrálj a weblapon, vagy jelentkezz be!

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.